2012. január 9.

Főoldal
Toborzók
Alapító nyilatkozat
Becsületkódex
Gyakori kérdések
Hagyományaink
Jelentkezési lap
Megyei honlapok
Tájékoztató
Rólunk írták
Kapcsolat
Fórum

Keresés

A cigány szövetség kisöpri Győrből a kirekesztő szellemiséget - mindenkit takarításra hív a sikkasztó cigány politikus!
2008. Május 30.

{I}Pádár László, cigány politikus (?), akit több százezer forint elsikkasztása miatt még a Cigány Önkormányzatból is kizártak (pedig az OCÖ vezetésétől sem idegen az ilyesmi - emlékezzünk csak a Kolompár Orbán újraválasztása körül kirobbant elszámolási botrányra), seprűs flashmobot hirdetett június 1-jére, a Magyar Gárda győri zászlajának szentelése utáni időpontra.

Pádár gyorsan verbuvált magának egy "érdekvédelmi szervezetet", s ismét a náciveszély dobját csapkodva próbálja meg saját feje fölül elkergetni a számonkérő verebeket.
Sajtótájékoztatóján Nemzeti Szocialista Pártról hadovál, akik koszorúztak a gárdáéhoz kísértetiesen hasonlító egyenruhában, ezért kér ismételten minden cigányt és nemcigányt, hogy tiltakozzanak a Magyar Gárda ellen.

Kedves jó Pádár elvtárs is nagyon jól tudja, hogy a Magyar Gárdának semmi köze a nácizmushoz, fasizmushoz, kirekesztéshez, gyűlöletkeltéshez, nemzeti szocialista pártokhoz... Soha nem bántottunk, ütöttünk, vertünk, raboltunk ki senkit...
Kicsit unalmas már ez az állandó elhatárolósdi, meg az elhatárolódásra való felszólítgatósdi.

Pádár László azonban tegyen belátása szerint! Elvégre demokráciában élünk. Sepregessen, tartson sajtótájékoztatókat naponta. A Magyar Gárdát tevékenysége semmiben nem befolyásolja.

A saját lelkiismeretével, meg a tükörből visszatekintő arccal mindenki maga szembesül! Igen, még Pádár László is!{/I}

{B}Íme, a flashmobra hívó írás a Győri nap című orgánumból.{/B}

A GÁRDA VASÁRNAPI ZÁSZLÓSZENTELÉSE UTÁN KITAKARÍTJÁK A
BÉCSI KAPU TERET

A legrégebbi cigány érdekvédelmi szervezet jelképesen
kisöpri Győrből a rasszista, antiszemita, kirekesztő szellemiséget. Mindez vasárnap délután a Bécsi kapu téren történik, közvetlenül a Magyar Gárda megyei zászlóaljának zászlószentelése után.
A cigányszervezet várja a "tisztogatáshoz" a város vezetőit, demokratikus pártjait, civil szervezeteit, győrieket.

"Győrött kiszabadult a kirekesztés, az antiszemitizmus, a
rasszizmus szelleme a palackból" - kezdte sajtótájékoztatóját Pádár László, a Győr-Moson-Sopron Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szövetségének elnöke.
Állítását a közelmúlt győri eseménysorozatának felidézésével igazolta.

"Azzal kezdődött, hogy a győri önkormányzat közgyűlése a
szélsőségeket elítélő határozatában nem volt hajlandó néven nevezni a nyilatkozat megszületését szükségessé tevő Magyar Gárdát" - mondta Pádár László.
A második esemény most vasárnap történt, amikor a Radó-szigeti
gyermeknapi rendezvényt a gárda egyenruhájához kísértetiesen hasonlító öltözékben felvonult félkatonai alakulat megzavarta. A palack kiszabadulását végképp jelezte, hogy egy magukat Nemzeti Szocialista Pártként megnevező győri csoportosulás szélsőséges, kirekesztő röplapokat osztogatott Győrött, s honlapjukon is hasonló, sőt, kifejezetten antiszemita és rasszista,
cigányellenes felhívások olvashatók."

A cigány szervezet elnöke üdvözölte, hogy Borkai Zsolt
polgármester elhatárolódott ez utóbbitól, s bejelentette, hogy - a polgármesterhez hasonlóan - ő is rendőrségi feljelentést tett közösség elleni izgatás bűncselekmény ügyében.

Egyúttal azt is bejelentette, hogy a Magyar Gárda június
1-jei, 14 órakor kezdődő győri zászlószentelése után közvetlenül jelképesen, de valódi söprűkkel kitakarítják a Bécsi kapu teret, a rendezvény színhelyét, ezzel mintegy megtisztítják Győrt és az országot a kirekesztő szélsőséges szellemiségtől.

A cigány szervezet nevében a mai közgyűlésen is meghívja a
város vezetőit, demokratikus pártjait, civil szervezeteit, és minden demokratikusan gondolkodó győrit - cigányt és nemcigányt, hogy csatlakozzanak akciójukhoz.

forrás: Győri nap

Kapcsolódó:
http://www.magyargarda.hu/node/1339


 
 
web: toni
magyargarda.hu - © 2008 - Minden jog fenntartva!