Független Újságírók SzövetségeFáradtan, meggyötörten suhan a dombok között a Himnusz édes dallama, s túlnan leolvad a rónák végtelen vizeire. Embert keres. Magyart.

Mint harangszó végtelen imája, bong véges-végig a kertek alatt, csüggedt ereszek szemöldökét ízleli, míg meg-megáll egy-egy foszlánya a sóhajtó küszöbök előtt, hogy menedéket leljen.

Engedd be, Testvér, engedd be álmaink!

Ébreszteni jött múltunk megkomponált dicsősége, életet adni jött ez a szerető abroncs: lelked fűzi egyé a Hazával.

Jó paraszt férfi! Ismersz-e szebb mosolyt az aratás dús illatánál? Létezik boldogabb zarándoklat, mint gyermekeddel először bejárni a határt?

Te csökönyös, konok melós! Büszke két kezed megszolgált örömére, nem gyermeked szemében akarod-e ragyogni látni a verejtékedért csöppenő díj aranyát?

Káprázatos magyar Asszony! Szemedben hétköznapok könnyei alatt nő emberré öled áldott magja, melyet Isteneddel úgy őriztél a holnapoknak!

Hát itt a holnap!

Aratni szólít a Nemzet Imája!

Nem holdfény az, gyermekem: a Korona áldja meg a földjét, városait. Nem mesék voltak azok, melyek esténként álmodba kísértek Édesanyád lágy hangján, hanem nemzeted történelme szirmok közé rejtve.

De Neked, ifjú, már ki kell bontanod e kelyheket, szép ruhád felvedd, s úgy szórd szét az igazság magvait - de már arasd is gyümölcseit! Lásd: érted jött a Hon Dala!

Álmok úsznak melletted utadon, rég megénekelt vágyak, tündéreknél szebb Anyák boldog kacagása, hogy megérett magzatuk a Nemzet kebelén!

Úgy oszd a távolságot, hogy jó legyen! Szülőt karoddal, barátot lelkeddel, hazát szíveddel, életeddel mindig elérj!

Boldogan hömpölyög a Himnusz az ősi föld szép arca felett, s olykor lehajol megcsókolni egy-egy megfáradt, öreg kezet. A kéz megrebben, ökölbe szorul, majd hálásan elernyed pihenni őriző nyugalomban: van, ki vigyázza a magyart.

(A Magyar Gárda tiszteletére)

2008.07.01., Budapest

forrás: fusz.hu

Kapcsolódó:
http://www.magyargarda.hu/node/1609