|
Kenyeret, cirkusz nélkül...Július 4-én, pénteken a Magyar Gárda Mozgalom Pest megyei gárdistái kenyeret osztottak a Kossuth téren. Kiss Róbertet, a Magyar Gárda Mozgalom Pest megyei kapitányát kérdeztük miértekről és hogyanokról.
{B}Mi volt a céljuk a kenyérosztással?{/B}
-Amint azt a résztvevők is láthatták, nem a klasszikus értelemben vett kenyérosztás volt. Több üzenete is volt a megmozdulásnak, nem rejtett üzenetek. Nagyon világosan megfogalmaztuk a miérteket szervezéskor: Gyurcsány Ferenc elmondta: akinek nem tetszik a jelen helyzet, el lehet menni az országból. Mi nem elmenni szeretnénk, itthon, a szülőföldünkön szeretnénk élhető életet élni. Magyar kenyeret enni, itthon. Másrészt nagyon szomorúnak látjuk a magyar vállalkozók helyzetét, ezért is ragaszkodtunk hozzá, hogy magyar kisvállalkozó süsse a kenyereinket. Az külön megtisztelő számunkra, hogy tatárszentgyörgyi pék ajánlotta föl a segítségét, hisz épp a tatárszentgyörgyi demonstrációnk az egyik alappillére a Magyar Gárda ellen folyó pernek. Tessék ezt üzenetképpen értelmezni, hogy az ott lakók igenis egyetértettek akkori demonstrációnk céljaival.
{B}Fel sem merült Önökben, hogy ez akár az ügyészség felé gyakorol gesztusként is értelmezhető? "Enyhítő körülmény" a per cigányozós élét illetően?{/B}
-Nem érzem azt, hogy a Magyar Gárda Egyesület vagy akár a Mozgalom bármi olyat tett volna, amire perrel kellene válaszolni. Így értelmetlennek tartom az „enyhítő körülmény” kifejezést.
{B}Több balliberális újságíró kijelentette, hogy a július 4-i dátum megint csak provokáció a békés többség ellen, ugyanis ez az időpont a 2002-es Budaházy-féle "hídi csata" hatodik évfordulója. Tudatos volt a dátumválasztás, vagy csak véletlen egybeesésről van szó?{/B}
-Szó sincs bármilyen párhuzamról, nem a hídra szerveztük a kenyérosztást, legálisan szervezett kenyérosztási akcióról van szó. Az indokaink sem emlékeztetnek a hídfoglalás indokaira. De nem csalódtunk a médiában, hiszen szinte minden megmozdulásunk „emlékezteti” őket valami nagyon sötét és keserű dologra. Szerencsére az emberek egyre kevésbé fogékonyak a kényszerpárhuzamokra. Több sajtós nem érzi még ezt, és ezúton szeretném legmélyebb felháborodásomat kifejezni, amiért egy újságíró Himnuszunk éneklése helyett kúszva fotózta a bakancsainkat. Ez gusztustalan, és nem tartom jogosnak, hogy egy ilyen ember tudósítson bárkinek is megmozdulásunkról. Hiteltelen.
{B}{SIZE:13}{COLOR:#F00}Képgaléria:{/COLOR}{/B}{/SIZE}
(Megnyitáshoz kattintson a képre)
{B}Többen furcsállták, hogy Pálffy István írásával kezdték a műsort.
Pálffy István a közszolgálati tévé hírolvasójaként a jelenlegi kormány szekerét tolja. Miért esett a választás pont rá?{/B}
-Örülök ennek a kérdésnek. Ha meghallgatják a szöveget, minden szava a helyén van, valójában sok problémára rávilágított Pálffy István. A saját maga által tolt szekérről állította, hogy lötyög a kereke. Innentől fogva azt gondolom, evvel neki kell elszámolni, nem nekünk.
{B}Az ügyészség a legutóbbi tárgyalási napon firtatta a Magyar Gárda pénzügyi helyzetét. Ki finanszírozta a kenyérosztást?{/B}
-Magyar vállalkozók illetve a Magyar Gárda Mozgalom tagjai segítségével tudtuk megvalósítani a kenyérosztást. Elképzelhetetlen a nyereség nélküli segítség?
{B}Természetesen nem. Sőt, nagyon jó ezt hallani. Nagyon méltóságteljes és szép rendezvény volt, elismert, köztiszteletnek örvendő felszólalókkal. Amíg a város egyik oldalán öncélúan buliztak a melegek, a Gárda kenyeret osztott.
Terveznek effajta megmozdulásokat a jövőben is?{/B}
-Felszólalóink valóban méltóságot adtak rendezvényünknek, és igaz örömünkre szolgált, hogy elfogadták felkérésünket. A Magyar Gárda Mozgalom eddig is szervezett karitatív célú megmozdulásokat, noha az korántsem kapott akkora sajtónyilvánosságot, mint pl. a bakancsaink vagy az egyenruhánk. Ezt rendszeresíteni szeretnénk, hisz egyre inkább azt érezzük, hogy nekünk, magunknak kell egymáson segítenünk.
{B}Hogyan telik a nyár? Milyen rendezvényekre készül a Gárda?{/B}
-A nyár munkával fog telni, rengetegen jelezték csatlakozási szándékukat a Magyar Gárdához, sokfelé kell mennünk beszélgetésekre. Nagyon sok kulturális rendezvényre kaptunk meghívást, és igyekszünk mindenhol meg is jelenni. Szeretnénk újabb lehetőséget teremteni a gyerekeknek, hogy hagyományőrzőkkel találkozhassanak. Jó volna, ha nem kellene demonstrációkat szerveznünk, de ez nem tőlünk függ.
forrás:{B}barikád.hu{/B}
Képgaléria ezen a linken található: http://barikad.hu/node/15204
|