2012. január 16.

Főoldal
Toborzók
Alapító nyilatkozat
Becsületkódex
Gyakori kérdések
Hagyományaink
Jelentkezési lap
Megyei honlapok
Tájékoztató
Rólunk írták
Kapcsolat
Fórum

Keresés

Gyárfás véleménye a közszolgálatiságról és a Magyar Gárdáról (+Gyárfás levele az ORTT-hez)
2008. Január 11.

A közszolgálati médium fogalma egy ideje csak papíron létezik Magyarországon. Ezt tudtuk. De amikor már papíron sem, akkor tudjuk, hogy nagy baj van.

Gyárfás Tamás, a „közszolgálati televízió”-ban a pártpreferenciáját nem titkoló Nap-kelte reggeli műsorának producere. Eddig is feltételeztük, hogy, ha nem is ébred minden reggel kedvenc műsorvezetői gondolat-és véleményformáló szavaira, azért nyilvánvalóan tud arról, hogy mi folyik „műsor” címszó alatt a reggeli adásban.

Feltételeztük, de nem gondoltunk bele, hogy a diktatúra nyílt eszközeivel él akkor, amikor élet és halál uraként dönt arról, hogy ki szólalhat meg, illetve ki nem a "Magyar Királyi Televízió" reggeli műsorában. Az alábbi eset ékes bizonyítéka annak, hogy a közszolgálatiság ma Magyarországon gyárfástamások véleményét jelenti.

Történt ugyanis, hogy a Nap-kelte vidám beszélgetésre hívta be a Magyar Gárda tatárszentgyörgyi szereplése után a település polgármester asszonyát, Száva Vincét, az MSZP cigány tagozatának ügyvezető elnökét és Pintér Ferencet, a Közép-magyarországi Régió Cigány Kisebbségi Önkormányzatok és Civil Szervezetek Közhasznú Érdekvédelmi Szövetségének elnökét. Hogy-hogy nem, a Magyar Gárda részéről senki nem kapott meghívást a reggeli műsorba.

A kis beszélgetés során az alákérdező szerepben Bánó András pózolt. Bánó, a 9 perces sárdobálás során az újságírói etikát sutba vágva, saját véleményét adta többek között a megszeppent polgármester asszony szájába, és nyíltan uszított a Magyar Gárda ellen. Száva Vince a szajkó szerepét kapta a matiné előadás során: azt ismételgette, hogy „a Magyar Gárdát fel kell oszlatni.” A mutatóba behívott Pintér Ferenc pedig „ál-ellenzékiként”, nekiment az OCÖ-vezetőjének, de valószínűleg megijedt, hogy a műsort Horváth Aladár vagy Kolompár Orbán is nézi így egy idő után haladt tovább a fősodrással, ami a Gárda elleni uszításról szólt továbbra is.
A – jobbérzésű emberek számára vérlázító-műsor után egy szimpatizáns állampolgári jogával élve panaszt nyújtott be az ORTT bizottságához remélve, hogy a közszolgálatiság felett őrködő szervezetnél meghallgatásra talál.
A panaszt a bizottság elutasította. Gyárfás a panaszra reagálandó egy pökhendi stílusban megírt levelet „pökött” a panaszbizottság elé, amelyben az alábbi gondolatokat fogalmazza meg:

„(…) a köztársasági elnök szinte valamennyi parlamenti összhangban tevékenységét (értsd Magyar Gárdáét-a szerk.) az ország szempontjából negatívan értékeli, aligha kellene az MTV reggeli műsorának a Magyar Gárda tevékenységét népszerűsítenie. (aligha?? A médiatörvény 4 paragrafusának 1 bekezdését olvasva ez kötelesség-a szerk.) (…) Túlzás nélkül állítható, hogy a különböző pártok, közéleti személyiségek véleménye egybehangzó a Magyar Gárda fellépésével kapcsolatban, (kiket kérdeztek meg? –a szerk) számos megnyilvánulása káros mind a belpolitikai, mind külpolitikai szempontból. (ki szerint? –a szerk) A fentiek ellenére ha az ORTT illetékes testülete arra kötelezi a Nap-keltét, hogy a Magyar Gárda vezetőinek adjon nyilvános szereplési lehetőséget, (médiatörvényben leírt kötelessége-a szerk.) nyilatkozatait ösztönzi, akkor készek vagyunk újraértékelni a kialakult véleményeket”. ( Gyárfás úr, fenyeget? –a szerk)

Ez az állásfoglalás ma a közszolgálatiságról Magyarországon.

Alább Gyárfás levele olvasható teljes terjedelemben.

Barikád.hu


 
 
web: toni
magyargarda.hu - © 2008 - Minden jog fenntartva!