2011. december 29.

Főoldal
Toborzók
Alapító nyilatkozat
Becsületkódex
Gyakori kérdések
Hagyományaink
Jelentkezési lap
Megyei honlapok
Tájékoztató
Rólunk írták
Kapcsolat
Fórum

Keresés

Wass Albert emlékhét Szekszárdon, a Gárda szervezésében
2008. Január 16.

A pályamű bemutatásaA Tolna megyei Vitéz Gömbös Gyula zászlóalj gárdistái, háromnapos rendezvénysorozaton emlékezünk a Nagy Magyar írófejedelemre január 15-e és 17-e között, este 19 órától a szekszárdi Garay téren.

A 2007. esztendő végén a Sárospataki Nagykönyvtár pályázatot hirdetett Wass Albert életének és munkásságának bemutatása céljából.

Erre a pályázatra a Vitéz Gömbös Gyula zászlóalj néhány gárdistája is beküldte munkáját, és elismerő oklevél mellett többen pénzjutalomban is részesültek.
A Wass Albert hét keretén belül, az első napon megemlékeztünk az íróóriásról, majd Erőss Zoltán számolt be a sárospataki díjkiosztón szerzett élményeiről.

Petek István gárdistánk felolvasta az általa benyújtott díjnyertes pályaművet, amit nagy tapssal jutalmaztak az érdeklődők.

Molnár Fruzsina gárdistánk 16-án este mutatja be pályázati anyagát.

Tizenhárom éves lányom is küldött be pályázatot, ő is elismerésben részesült. Ezt csak azért említem, mert gyermekem valahányszor meglát a gárdista ruhámban, megkérdezi: -"Apa, én mikor lehetek Gárdista?"

Szeretettel várunk minden érdeklődőt este 19 órától a Garay téren!

Simon Zsolt
Tolna megyei kapitány

Ünneplés

Wass Albert szelleme a Garay téren


 
 
web: toni
magyargarda.hu - © 2008 - Minden jog fenntartva!