2011. december 28.

Főoldal
Toborzók
Alapító nyilatkozat
Becsületkódex
Gyakori kérdések
Hagyományaink
Jelentkezési lap
Megyei honlapok
Tájékoztató
Rólunk írták
Kapcsolat
Fórum

Keresés

Sacra corona-ünnepi megemlékezést tartott a Magyar Gárda
2008. Január 17.

2008. január 6-án Vízkereszt és a Magyar Szent Korona hazatérésének évfordulója alkalmából ünnepi rendezvényt tartott a Magyar Gárda, vitéz nagybányai Horthy Miklós Somogy megyei szakasza.

1945 elején Szálasi Ferenc nyilas vezetőnek menekülnie kellett, a Koronát magával vitte, mivel az volt a véleménye, hogy „a Szent Korona és az államfő elválaszthatatlanok egymástól”. A koronaőrség teherautója, Szálasival és főembereivel együtt a 8. amerikai hadsereg fogságába került. Az amerikaiak megszerezték a koronázási ládát, majd a Szálasi szárnysegédjénél lévő kulcsot is. A láda azonban üres volt.

Végül az egyik koronaőr elárulta, hogy a Koronát Szálasi rendeletére Mattsee mellett, egy mocsárban elásták. A Szent Korona az Amerikai Egyesült Államok őrizetébe került, előbb Európában, azután Amerikában. Visszaadását a magyar kormány nemzetközi fórumokon többször is szóvá tette, eredménytelenül. Végül a Szent Korona – a magyar állam önállóságának és függetlenségének jelképe – több mint három évtized után tért haza. Cyrus Vance, az USA külügyminisztere a Budapestre érkezett magyar Szent Koronát és a koronázási ékszereket 1978. január 6-án adta át Apró Antalnak, az Országgyűlés akkori elnökének a Parlamentben. Azóta e napon ünnepeljük A SZENT KORONA hazaérkezését.
Ennek fényében kívántunk hangot adni annak, amit Dr. Varga Tibortól olvastam:

{I}„ Attila földjén kései leszármazottjára angyali korona szállt, és a teremtés rendje újra helyre állt. Vér és Föld egysége, lélek és test összetartozása megvalósult, hogy az Ég tiszta törvénye a Teremtésben fönnmaradjon. Ennek tudása pedig egyedül a magyarság által őrződött meg, hiszen nálunk töretlenül érvényesült a Szent Korona kultusz illetve a Szent Korona –tan tisztelete.”{/I}

Amikor az avatáson a Szent Koronára tettem eskümet a nemzetem védelmében, akkor, az hogy a Szent Korona napján lehetőségeinkhez mérten de méltósággal, és tisztelettel adózzunk ennek a magyar értéknek gárdistaként, kötelességem.

Andiné Bokor Marianna
gárdista, A Magyar Gárda Somogy megyei vitéz nagybányai Horthy Miklós szakasza


 
 
web: toni
magyargarda.hu - © 2008 - Minden jog fenntartva!