Tisztelt Bajtársaim!

Elérkezett a számvetés ideje. Lezárult a szebb jövőnk építésének első, és talán legsorsdöntőbb negyedéve. Alig 3 hónap telt el, hogy október 21-én ünnepélyes keretek közt hűségesküt tettünk a Szent Koronára, és magunkra öltöttük a hőn áhított egyenruhát. Feszült várakozással vártuk a lehetőséget, hogy végre bizonyíthassunk mind az alapító Gárdistáknak, mind a Nemzetnek, hogy méltók vagyunk a Magyar Gárdához. Ekkor még nem tudhattuk, mi vár ránk, de tudtuk, MI fogjuk alkotni a Bors Vezér szakasz gerincét, és MI kezdjük el a Szebb Jövőért való küzdelmet, itt Borsodban.

Nehézségek, feladatok és megannyi csodás pillanat. Lássuk hát szép sorjában, mit is kaptunk a Mozgalomtól, és mi mindent tettünk meg érte. Először nézzük a nehézségeket.

Volt, olyan Bajtársunk, aki munkahelyét vesztette el, és volt, aki új karrierbe kezdett. Másnak a családi életében adódott nehézsége, és olyan is akadt, aki új szerelemre lelt. És mindez az egyenruha miatt. Volt, akit lefasisztáztak, és volt, aki cserébe történelmi mélységekig hiteles leckével oktatta a félrenevelt lakosságot. Volt, akit lenáciztak, és cserébe lepufajkásosozás helyett kihúzta magát, és nem szégyellte vállalni a magyarságba vetett szent hitét.

És persze mindannyian rasszisták lettünk. Szigorúan azok szemében, akik nemzetem lakosait fajokra osszák. Hiszen ki beszélhetne anélkül rasszizmusról, hogy gondolatban ne osztotta volna már rasszokra a társadalmat.

Mivel a sok rágalom eredményre nem vezetett, a gépezet második sebességre kapcsolt. Nosza…, oszlassuk fel a Gárdát! Tessék csak…, lehet minket feloszlatni, nemzetellenes törvények mögé bújva gyűlölködni, de barátságot betiltani? Ugyan már, ekkora marhaságot még nem hallott a Kossuth tér.

Ha nem megy feloszlatással, majd szépen elhatárolódunk! Az ötlet nem rossz. El lehet tőlünk határolódni. De őrizzük meg a józan eszünket, és nézzük reálisan a világot. A Parlament bármely 5%-ot meghaladó pártot, örömmel vagy szomorúan, de bársonyszékkel jutalmaz. Ha 20 emberből csak 1 is szeret, 2 pedig nem utasít el, az már kormányzásra is elegendő. Nem is kell mélyen a történelem könyvekben keresni olyan kort, amikor egy támogatottság nélküli törpepárt kormányzati terrorizmusig merészkedett. Szóval, jó muri ez az elhatárolósdi, de nem biztos, hogy kifizetődő. Különben is. Mitől határolódhat el egy ember? Csakis olyantól, amivel sorsközösséget vállalt, akit támogat, akibe a hitét veti. Elválni sem lehet más feleségétől, elhatárolódni sem lehet olyantól, amin sosem osztoztunk.

Mi maradt még? Mivel lehetne ezeket a szerencsétlen Gárdistákat nehéz helyzetbe hozni? Fenyegessük őket a szeretve támogatott cigányságunk, a nemzet színes-javának bántásával. Mert ezek az egyenruhások még képesek cigánybűnözésről beszélni, olyan pedig aztán tényleg nincs, sőt, sohase volt.

Naiv istenfélő ember vagyok, úgyhogy elhiszem. De számolni még nem felejtettem el. Az ország alig 9,6 milliós lakosságából 800.000 vallja cigánynak magát. Kevesebb mint 9%. Villám vizit – szigorúan vizitdíj mentesen – bármely szabadon választott börtönben bizonyítja, hogy a bennlakók közt több, mint 9%-uk lapul. És mennyi, de mennyi van még odakint. Lehet minket megfélemlíteni, de akkor sem lesz még egy Olaszliszka vagy Gadna.

Ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Nehézségnek egyelőre ennyi elég is, túl sokat sajtóztak már a „nyilas” árpádsávos zászlókról, és az „SS” egyenruhára hasonlító népviseletről. Vitázni csak az intelligenssel lehet. Most nézzük mit tettünk le az asztalra, mert ugye tennivaló van bőséggel.

Az avatást követő néhány hét a csapat összerázódását szolgálta, időt adott arra, hogy kitaláljuk magunkat, megtervezzük az előttünk álló évet. Az év első negyedére a legfontosabb feladatnak a lakossággal való kapcsolattartást és minőségi tagtoborzást tekintettük. Lássuk csak, mire is volt elég 2 hét december, és egyetlen január, dióhéjban.

2007 decemberében elindítottuk a Magyar Gárda első nyomtatott kiadványát, a Bors vezér Népét, melyet havi rendszerességgel, 10.000-es példányszámban, térítésmentesen juttatunk el B-A-Z megyében az érdeklődőknek.
December 16.: nagysikerű lakossági fórum 130 fő előtt Felsőzsolcán, majd ugyanaznap mérsékeltebb siker, némi figyelmen kívül hagyott, félittas provokációval Tiszaújvárosban.
Január 12.: Óriási siker közel 280 fő előtt Ózdon, majd további 160 fő előtt Edelényben. A felvételüket kérők egymás kezéből kapkodták ki a tollat, hogy a belépési nyilatkozatot kitölthessék.
Január 19.: Mezőkövesd, a Gárdát körülvevő lakossági támogatottság az egekbe szökött, és a borsodi kisvárosból több mint 300-an érezték szombat esti küldetésüknek, hogy Vona Gábortól végre őszinte, tiszta képet kapjanak a világról.
Január 26-27., csak mert a gépezet ha egyszer beindul, nincsen leállás, meghívást kaptunk Kazincbarcikára és Szerencsre, ahol a siker szintén borítékolt volt.

És végre elhangzott az a mondat, amit mindenki oly régóta várt.
„Többé senki sincs közületek egyedül!”
Bár a Hősök Terén Vona Gábortól már egyszer hallhattuk, a mondat ezúttal új értelmet nyert. Mert többé nem az volt a lényeg, hogy a lakosság a fórumokon minket – Gárdistákat - láthat, hanem az egymás mellett élő, titokban hasonlóan gondolkodó civilek egymás szemébe nézhettek, és láthatták, hogy ők sincsenek egyedül.

Feladatok közt ki kell emelnünk, mit is jelent ma Magyarországon a történelmi hagyományápolás. Mi, a Jobbik és a Gárda éreztük egyedül fontosnak, hogy honfoglaló Árpád Nagyfejedelemről, a pozsonyi csata 1100. évfordulóján ünnepélyes keretek közt országszerte megemlékezzünk. Mi, a Jobbik és a Gárda emlékeztünk meg január 13-án a doni katasztrófa valamennyi áldozatáról, szintén országszerte. Mi, a Jobbik és a Gárda helyeztük el január 27-én az emlékezés koszorúit a Gulágokra elhurcoltak emlékére.

Mi, a „fasiszták”, a „nácik”, a „gyűlölködők”.
És hol voltatok ekkor TI, liberálisok, szocialisták vagy demokraták, az Unió dicső harcosai? A kanapéban hátradőlve majszoltátok a hamburgert és készültetek a tesco-gazdaságos élet nyugalmas hétvégéjére.

A mi hétvégéink nem a kanapé fárasztásával telik, mert tenni, tenni és tenni kell. Minden nap. A Jó Isten a vasárnapot az Ő dicsőítésének napjául szánta, de ha mi ma nem cselekszünk, és vasárnapjainkat végig pihenjük, csak idő kérdése mikor jön el az a kor, melyben a Mindenható nevét már senki nem ismeri.

És végül a beígért, megannyi csodás pillanat. És itt hadd idézzek Miskolc egyik híres szülöttjétől: „Minden perc egy ünnep, amit veletek élek át” . Mert ünnep volt ez, nehézségben, feladatok súlya alatt, örömben, bánatban, társaságban és magányban is.
Ha nincs a Gárda, akkor félek, már jövőnk sem lenne.

Adjon az Isten, Szebb jövőt! Minden igaz Magyarnak.

Fehér Péter
Bors Vezér szakasz

És végezetül, aki erőt érez magában, és szeretne közénk állni, keresse fel bátran a Magyar Gárda és a Jobbik helyi szervezeteit, és csatlakozzon!

A JÖVŐ ELKEZDŐDÖTT!