|
harangA Magyar Gárda Heves Megyei Imre király zászlóalj elhatározta, hogy harangot készített Erdély kis falujába, Székelylengyelfalvára.
Az elhatározást tett követte.
A harang elkészítése után egy lelkes küldöttség vett részt a hangszentelésen.
A Szentmise, amely egyben az iskolai tanévnyitó Veni Sancte is volt.
Báró Orbán Balázs falujában a Szent Erzsébet templomban, a helybeliek, egyházi és világi előjárók, a Magyarok Világszövetségének elnöke, a Vitézi Rend udvarhelyszéki Törzskapitánya és tagjai valamint az Erdélybe kísérő Új Magyar Gárda jelenlétében szentelte fel a harangot Hajdú István főesperes úr.
A harangszentelés követően történt Báró Orbán Balázs szobrának koszorúzása és annak a keresztnek a megáldása, megszentelés, amit a küldöttség egy része a csíksomlyói Nyergestetőn állított fel.
Az iskola tanulói harangról szóló versekkel köszönték meg az adományozóknak az ajándékot. A Polgármester úr reményét fejezte ki, hogy a harag hangjai, ami naponta megszólal, emlékezteti és erősíti az anyaországi testvéreinkkel a kapcsolatot.
Felemelő és meghatottságtól sem mentes szentmise után ismét érezhettük azt a magasztos érzést, hogy jó magyarnak lenni a Kárpát medencében.
Összefogással és egymásra figyeléssel határon innen és túl elérhető a Szebb Magyar Jövő.
„ Uram, adj békességet
a Kárpátok között,
sehol még földet annyi
Könny és vér nem öntözött
Sehol annyi virág
És sehol annyi bánat
Szeresd jobban uram
Az én szegény Hazámat”
Wass Albert
„Adjon az Isten!”
Alábbiakban Ferenczi Henrik megyei kapitány levelét közöljük, melyet a harang szentelésekor olvastak fel:
"Nemzettestvéreim!
Örömmel, és büszkeséggel tölt el, hogy levelem felolvasásra kerül, mert ez azt jelenti, hogy egy cél megvalósult, beteljesedett!
Sajnálom, hogy nem lehetek itt, és nem tudom személyesen átélni ezeket a napokat, perceket, de a gúnyhatáron belül maradottak nevében mondhatom, ha most nem is hallhatjuk füleinkben a harangot, szívünkben, lelkünkben ez lesz most a legcsodálatosabb hang.
Zúgjon ez a harang, a gúnyhatáron átnyúló MAGYAR összetartozást hirdetve, hiszen Magyart és Magyart soha nem választhat el mesterséges műállamba történő beolvasztási kísérlet.
Zúgjon ez a harang, és hallják hangját azok is akik a 2004-es testvérárulást elkövették!! Hallja meg hangját a lelkiismeretük, és kísértse őket addig amíg Isten ítélő széke elé nem térdelnek!
Zúgjon ez a harang és csengjen mindennap azoknak a fülében akik megpróbálják a Magyar nemzetet ellehetetleníteni saját földjén, legyen az határon innen, vagy túl!
Zúgjon ez a harang nektek drága erdélyi, és székelyföldi testvéreink, és adja hírül nektek, hogy mi hozzátok, és ti mi hozzánk tartoztok amíg csak Magyar szív dobban Magyar emberekben!
Zúgjon ez a harang Istenért, Hazáért, a Magyar feltámadásért, és azért hogy adjon az Isten szebb jövőt!
Testvéri szeretettel: Ferenczi Henrik Gárdista a Magyar Gárda
Heves Vármegyei kapitánya"
Székelylengyelfalviakkal a gárda keresztje nyergestetőn a megáldott kereszt ahol az új harang szól csoport Orbán Balázs emlékénél templomban(Hajdó István főesperes)
|