|
Február 7-én hajnalban 02 óra 30 perckor riadóztatni kellett az Új Magyar Gárdát, mert Dombrádon a helyi disco-ban verekedés történt. Három fiatalt a helyi és a tiszakanyári cigányok kb. húszan bántalmaztak a disco előtt, mert az egyikőjük nem volt hajlandó eladni nekik a nyakláncát és a karkötőjét 1000 forintért. A verekedés közben egy kés is előkerült, amivel az egyik sértett kezét megvágták, és mindhárman zúzódásokat szenvedtek. A dombrádi rendőrséget nem tudták elérni többszöri hívásra sem, ezért a kisvárdai kapitányságot hívták, ahonnan azt a választ kapták, hogy ők nem tudnak intézkedni az ügyben. Ezután hívták a 112-es segélyhívó számot, de itt az ügyeletes szinte letolta a betelefonálót, amiről hangfelvétel is van. Ekkor hívtak fel engem, hogy nem tudnánk-e segíteni. Akit el tudtunk érni, körülbelül húsz embert, elindult Dombrádra. Én a sógorommal és a keresztfiammal külön mentem,nem vártuk meg, míg a többiek a rossz utakon odaérnek. Dombrádon első utam a rendőrségre vezetett, ahol bent melegedtek a sünök. Gárda egyenruhában bementem, és megkérdeztem őket, vajon háromszori hívásra miért nem intézkednek.Ők tagadták, hogy őket bárki is hívta volna, mire szóltam nekik, hogy akkor most itt a remek alkalom, lehet intézkedni. Elkísértek a sértettek lakásáig, ahol még pökhendiskedtek egy kicsit, de mikor a hangfelvétel szóba került, mindjárt készségesebbek lettek. Felvették az adatokat, szemtanúk neveit és az ismert elkövetőkét, és elmentek begyűjtésre. Mi elvittük a fiúkat a kisvárdai kórház sürgősségi osztályára, ahol kivizsgálták őket. Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseik vannak. Ezután elmentek a rendőrségre és megtették a feljelentést. A rendőrségi információ szerint lesz egy szembesítés, és azt követően bíróságra adják az ügyet. Fél háromtól hét óráig voltam oda, mert a rend kemény őrei most is csak akkor intézkedtek, mikor már a Gárda ott volt. Volt akik 80 km-ről jöttek, de jöttek minden szó nélkül, hófúvásban, szinte járhatatlan utakon. A sértettek és hozzátartozóik azóta is hálával gondolnak a segítségükre siető,Új Magyar Gárda Mozgalom tagjaira.
Szebb Jövőt !
Szabolcs sajtó
|