Folytatjuk a bajtársnőnkkel a vasihazafi.hu portálon készített interjúsorozatot

VH: Adjon az Isten, Gárdista lány!

GL: Szebb jövőt Vasi Hazafi!

VH: Akkor folytassuk formabontó beszélgetésünket. A Barikád hetilap aktuális számában jelent meg egy írás. A tartalma röviden… volt egy központi megemlékezés tavaly Pécsett, az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján. A rendőrség is úgy érezte, illene megjelenni, persze a jelenlévők vegzálása céljából. Megtalálták a bajtársaidat. Az igazoltatást szabálysértési eljárás követte. Aztán meglepő módon kiskorú veszélyeztetése ügyében eljárást kezdeményezett a gyámhatóságnál valami aktakukac rendőr az egyik gárdista családdal szemben.

GL: Teljesen abszurd történet, de ha belegondolunk, valóban vannak olyanok, akiknek a legnagyobb veszélyt a hazafiasságra való nevelés jelenti. Miért? Miért kell egy megemlékezésen résztvevő gyermeket és a szüleit terrorizálni? Kinek az érdeke, kik azok, akik nem akarják észrevenni azt, hogy igazából melyik társadalmi réteg, illetve nemzetiség az, aki nem képes alkalmazkodni? Ez gyomorforgató.

VH: Közbevetném azt az esetet, ami 2007 decemberében történt Piricsén. Ahol egy családban az egyik gyerek éhen halt, mert cukros vízen kívül nem kapott mást „enni”. A „család” 156.000 Forint segélyt és egyéb szociális juttatást kapott havonta. Ebben az esetben nem volt ennyire aktív a gyermekvédelem.

GL: Milyen ember az ilyen? Ember egyáltalán? Nem, nem az. Amit Moldova írt és az edelényi polgármester is hangoztatott. Anya az, aki már magzati korban bántalmazza gyerekét, hogy a fogyatékosként több pénzt hozzon a konyhára? Amit aztán befektetnek a szülők… Hogy hova? Játékgép, cigi, alkohol. Ezzel szemben üldözendő az, aki tisztességgel akarja felnevelni gyermekét, dolgozik, mindent megtesz azért, hogy egészséges környezetben nőjön fel a kicsi. Tanítatja, gondoskodik róla, fontosnak érzi, hogy legyen nemzeti öntudata. Elviszi rendezvényekre, megemlékezésekre… és mi történik? Felmérik a család körülményeit, hogy mennyire veszélyeztetett a gyermek. Azt hiszem elég egyszerű eldönteni, melyik környezet az ideális egy fejlődésben lévő kisembernek.

VH: Kicsit urbánus legenda szaga van a gumikalapácsos témának…

GL: Tény, hogy ez egy szélsőséges eset. Egy egészségesen gondolkodó ember azt mondja, ilyen elképzelhetetlen. A polgármester kapott fűt-fát, a kádárista Moldova meg támogatást a könyvéhez. Van egy kedves ismerősöm, aki szociális munkásként dolgozott pár évig. Kérdezgettem erről-arról, milyen körülmények között él a kisebbség. Nem azért, mert nem vagyok tisztában vele, hanem, mert érdekelt egy szakember véleménye. „Meglepő” választ kaptam. Sok helyre nem engedték be őket, vagy a „szívélyes” fogadtatás olyan mély nyomokat hagyott bennük, hogy többet a környékre sem merészkedtek. Pedig segíteni akartak. Úgy tűnik, csak a postást szeretik, de őt is csak segélyosztáskor, a ruhát és a konzervet nem értékelik sokra.

VH: Rasszista vagy (meg horthysta, fasiszta, náci)!

GL: Nem is (nevet). Mielőtt megvádolnál, hogy belőlem csupán a szélsőséges gondolatok törtek elő, hadd mondjam el, hogy mindezek ellenére, nem a fentiekben említett nemzetiséget hibáztatom elsősorban. A hibás az a rendszer, ami ezt lehetővé teszi, sőt, támogatja és továbbfejleszti. Ez a „rendszer” kiszorítja, vagy éppen megfojtja a normál, gondolkodó, életképes réteget, (ez a besorolás nem nemzetiségi alapon történt részemről). Most pedig lehet gondolkodni… újra felteszem a kérdést: kiknek és milyen céljuk van ezzel?

VH: „Honnan jöttek ők, kik lehetnek ők…” ahogy a Tar had énekli. Lépjünk tovább. Kormányunk 94 millióból hetvenkedik az újságokban, netes felületen, mindenhol, milyen remek munkát végzett. Nyílván burkolt szocialista kampány az adófizetők pénzén (erre van pénz). Az egyik rész címe „Harc a szélsőségek ellen.” alcíme: „Határozott fellépés a Magyar Gárda ellen.”

GL: Remélem, nemsokára megtudhatjuk végre, hogy mennyi pénzünkbe kerül egy március 15-e vagy egy október 23-a. A vidéki rendőrök utaztatása Pestre, a szállásuk, egyéb ellátásuk, a felszerelésük, az emelt órabér, a helikopterek, a vízágyúk, a kordonok felállítása, a kukák leszerelése. Nem is beszélve arról, hogy a lezárt utcák mennyi felesleges kellemetlenséget okoznak. Szívesen megnézném, hogy kitől bérlik a kordonokat és mennyiért. A vízágyút, meg a gázt úgyis tudjuk, honnan hozták…

VH: Azért nem minden rendőr tapló gondolom?

GL: Nagyon sok olyan történet van egy-egy ilyen igazoltatás alkalmával, amit az ember el sem hinne. Ez a „határozott” fellépés, gyakran elég határozatlan. Nem akarok egyoldalúan nyilatkozni a dolgokról, meg kell említenem, hogy vannak kedvesebb rendőrök is… de lehet, hogy nem kedvesebbek, csak butábbak, mint az átlag. Na, ez így már elég erős, bocsi, csak hülyéskedtem. Kedvenc időtöltésem, hogy kémlelem az arcokat, figyelem, mit fejez ki egy sün képe bevetés közben. Hát nem sokat, de azt a zavart azt egyszer látni kell. Kapnak egy parancsot és eluralkodik rajtuk a tehetetlenség, melyet teljes káosz követ. Nagyon viccesen tudnak reagálni egy-egy meglepő fordulatra. Például: egy alkalommal igazoltatás közben felolvasták nekik az igazoltatás teljes, szabályos menetét, bár kötelességük lenne, mégsem tudják. Ez tartalmazza a nemnek, kornak, napszaknak megfelelő köszönést, az igazoltatás okát, célját, valamint azt, hogy az egyenruhában lévő, rangjelzéssel ellátott ember előtt tisztelegni kell. Egyszer volt szerencsém látni, hogyan tiszteleg az igazoltató rendőr egy gárdistának, szegény, fel is adta hamar, zavarában már beszélni sem tudott.

VH: Ennél már csak a Magyarok nyilai kitaláció nevetségesebb. Nem csoda, hogy a XXI. század egyetlen polihisztorának le kellett mondania.

GL: Nevetséges és botrányos, hogy még arra sem veszi a fáradtságot, hogy egy hamis bizonyítékot hitelesnek tűnően kreáljanak. Nem is értem, hogy lehet ekkora bakikat elkövetni…

VH: Szerintem ennyire hülyék. A KISZ-ben nem gondolkodásra tanították az embereket, drazsé meg ott kezdett. Nézzünk kicsit művészibb irányba. „A roma gyász hatotta meg a Sajtófotó Pályázat zsűrijét”. Vannak közöttük egész jó képek, de érdekes, hogy rólatok egyetlen kép sem jelent meg, pedig 2009. azért jócskán rólatok szólt. A képeken pedig csak vizelő huligánok, stb. Az egész egy undorító, belterjes slepp.

GL: Ennek igazán örülök, engem is mélyen meghat ez a csodálatos alkotás. Milyen jó, hogy ez a kép nyert… Ha tudtam volna a pályázatról, valószínű, hogy küldök be egy képet, ami Olaszliszkán készült, Szögi Lajos tanár úr halálának tavalyi évfordulóján. Nem. Nem ilyen képet látnánk… Képzeljünk el sok-sok embert, fekete ruhában és gárdaegyenruhában, többkilós arany ékszerek nélkül. Az arcokon valóságos érzelmekkel. Szigorú, komor arccal, dühösen, mert ott mindenki belegondolt, hogy milyen lehetett az utolsó pillanat, amikor a még eszméleténél lévő ember nem magára gondol, hanem lányai életéért könyörög. Milyen lehet végignézni azt tehetetlenül, hogy az apa ott fekszik az úton és csak ütik-verik, amíg van benne élet.

VH: Olaszliszka egy országot változtatott meg. Azóta sem tudom megmagyarázni magamnak sem, miért történt, mi visz erre valakit, hogy ilyent műveljen. Bár neked személyes élményed is fűződik a faluhoz…

GL: Hmm… Olaszliszka… megemlékezés. Késve érkeztünk, siettünk az emlékhelyhez, hogy kifejezzük a családnak együttérzésünket. Felálltunk egy sorba, gyertyákat gyújtottunk, koszorút helyeztünk el és tisztelegtünk. Közben a rendőrök folyamatosan fényképeztek minket. A bajtársak közül néhányan beszélgettek Szögi Lajos lányával, aki elmondta, milyen sokat jelent neki, hogy ennyi ember eljött. A beszélgetés kissé elhúzódott, egyszer csak egy rendőr százados odalép hozzánk és félrehívott minket. Elkérte a papírjainkat, majd közölte, hogy szabálysértési eljárás alá vonnak minket, feloszlatott társadalmi szervezetben való részvételért. Aztán jött a papír Miskolcról, hogy menjünk tanúskodni. Írtunk egy kérelmet, így áthelyezték a kihallgatást közelebb. A kihallgatás során ilyen és ehhez hasonló értelmes kérdések hangzottak el: „Miért fekete ruhában volt jelen?” Én visszakérdeztem, hogy milyen színt javasol a kedves nyomozó úr, ha egy halott emberről emlékezünk meg?

VH: No comment.

GL: A nyomozónak még volt képe sajnáltatni magát, hogy le kellett jönnie Miskolcról. Kértem, hogy ezt beszélje meg inkább azzal az igen művelt kollégájával, aki megtette a feljelentést. „A mérce kettőssége, a lélek üressége…”. A büntetést megkaptam, beadtam a fellebbezésemet, majd meglátjuk. Azt azonban nem bántam meg, hogy elmentem és idén is ott leszek, egyenruhában.

VH: Búcsúzóul mára?

GL: Inkább egy jókívánság az évre: bízom benne, hogy 2010. végre a hazafiak esztendője lesz. Adjon az Isten Vasi Hazafi!

VH: Szebb jövőt Gárdista Lány!

(forrás: www.vasihazafi.hu)