|
A Magyar Gárda október 21-én, vasárnap délután 15.00-kor tartja második országos avatási ünnepségét a Hősök terén. Minden megyéből a rendezvényre érkeznek azok, akik legelőször és leginkább szerettek volna a Gárda tagjai lenni. Azok az emberek, akik nem azonosító nélkül, maszkban és nem is a televízió vagy a számítógép előtt üldögélve, hanem nyíltan, névvel és arccal vállalják, hogy szeretnének aktívan tenni nemzetükért. Az eseményen a több száz gárdista eskütétele mellett neves közéleti személyiségek szólalnak majd fel.
A Magyar Gárda augusztus 25-én a budai Várban 56 alapító gárdista eskütételével bontotta ki zászlaját. A Mozgalomnak előtte és utána is példátlan rágalomhadjáratot kellett elviselnie. Hol nyilvánosan, hol a alattomosan háttérből kísérlik tönkretenni azt a Magyar Gárdát, amely mostanra szimbólummá lett. A Gárda a saját hazugságaiba gabalyodott múlttal és jelennel szemben egy tiszta, igaz és szebb jövő szimbóluma.
A Gárda a jövőben azzá lesz, amivé mi tesszük. Álljunk ki ezért minél többen a Gárda mellett!
Mindenkit a Hősök terére várunk, aki nem fél, vagy nem akar félni! Legyünk minél többen, mutassuk meg, hogy Magyarország a magyaroké!
Adjon az Isten! Szebb jövőt!
Vona Gábor
a Magyar Gárda Egyesület és a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke
|